Bartók: Gyermekeknek IV/29. – Kánon
Anda Géza, 1954–55
(1:03:05–1:03:48):
Szervánszky Valéria, 1980:
Kocsis Zoltán, 1981
(1:09–1:48):
Három szál vesszőre tapodtam…
magyar népdal
Citerán (előadja Hajdú Ágota):
Három szál vesszőre… páros vonulós, lugas játék:
A gyerekek párban állnak egymás mögött, kezüket magasban tartva kaput tartanak. Az utolsó pár a dal kezdésekor elindul a kapusor alatt előre, és első párnak áll. Bújás közben mindig a jobb oldali megy elöl, a másikat maga után vonva. Amikor előre értek, az utolsó pár már indul a kapuk alatt. A kapusor így állandóan előrehalad egyenesen vagy körív mentén.
Változat: Kézfogással kört alkotnak, sima lépésben tetszés szerint jobbra, vagy balra haladnak. A kör közepén áll egy lány, s míg az első két sort éneklik, háromszor dobbant, a „vesszőt tapossa”. A „vagy életem…” éneklésekor párt választva táncol.
Változat: Három guggoló lány körül kígyózva sétálnak a többiek. Az első két sor végén hármat dobbantva haladnak. A dal végén a három lánya sor elejére áll, az utolsó három leguggol, és őket kerülgetve éneklik újra a dalt.
Gryllus Vilmos:
Kidőlt fa